„Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan”

Szent Pál apostol gondolatai a bibliában

(2Tim 3-4. fejezet)
Az igehirdetés nehézségei.

“3 1Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. 2Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, 3szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, 4árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; 5a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket. 6Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és megnyernek maguknak olyan nőket, akiket bűnök terhelnek s mindenféle vágyak hajtanak, 7akik mindig csak tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak. 8Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek, úgy ezek is szembeszállnak az igazsággal – romlott agyú, ingadozó hitű emberek. 9De sokra nem viszik, mert ostobaságuk mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, mint ahogy azoké is nyilvánvalóvá vált.

Kitartás az apostoli munkában.

10Te követtél a tanításban, életmódom és életcélom tekintetében, a hitben, a kitartásban, a szeretben, a türelemben, 11az üldöztetésekben és a szenvedésekben, amelyek Antióchiában, Ikóniumban és Lisztrában értek. Mi minden üldöztetést magamra vállaltam! De az Úr mindig kimentett. 12S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban. 13A gonoszok és csalók viszont egyre mélyebbre süllyednek: tévúton járnak és tévútra vezetnek. 14Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. 15Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. 16Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, 17hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

4 1Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: 2hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. 3Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. 4Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. 5Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. 6Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. 7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. 8Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

Személyes közlemények.

9Siess, gyere mielőbb! 10Démász ugyanis elhagyott a világ kedvéért, és Tesszalonikába ment, Kreszcensz meg Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. 11Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé, és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. 12Tichikuszt elküldtem Efezusba. 13Köpenyemet Troászban hagytam, Karpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket. 14Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem. Az Úr megfizet majd neki tettei szerint. 15Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegül tanításunknak. 16Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott. Ne számítson nekik bűnül! 17Ám az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, s tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából. 18Az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől és átment mennyei országába. Dicsőség neki mindörökké! Ámen. 19Köszöntsd Priszkát és Aquilát meg Oneziforusz családját. 20Erasztusz Korintusban maradt, Trofimuszt betegen hagytam Milétuszban. 21Siess, hogy a tél beállta előtt ideérj! Köszöntenek Eubulusz, Pudensz, Linusz, Klaudia és a testvérek mind. 22Az Úr legyen a lelkeddel! Kegyelem veletek!”