Bibliai gondolatok
1Pét 4,12-5,5
“Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek? Ezért azok is, akik Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek. Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.
Mk 12,38-44
Így szólt az Úr: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek és árvák házát, közben színleg nagyokat imádkoznak. Annál szigorúbb ítélet vár rájuk.” Ezután Jézus leült szemben a persellyel, és figyelte, hogyan dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, és csak két fillért dobott be, ami egy krajcár. Erre odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet tett be mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők mindnyájan a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységéből telt, egész megélhetését.”
Szent Maximosz hitvalló
580-ban született, neme szülőktől, lehet, hogy rokonágban állt a császári családdal. Nagy műveltségre tett szert, s magas beosztást töltött be, de egy ponton elhagyta a politikát, s Krysopolisz monostorban lépett be. Életének delén a perzsa fenyegetés következtében föl kellett adnia a kolostori nyugalmat, s az igaz hitet védelmezve körbejárta csaknem az egész Földközi-tengert. 50 éves múlt akkor, amikor a császárok egymás után adták ki eretnek rendelkezéseiket, hogy Krisztus emberi akaratát megtagadva érhessék el a Birodalom újraegyesítését. Maximosz nyíltan szembeszállt ezekkel a rendeletekkel, még akkor is, amikor az egyház sok vezetője elfogadta azokat.
Rómába ment Theodorosz pápához, majd utódja. I. Márton pápa számára ő dolgozta ki a 649-ben megtartott lateráni zsinat aktáit, melyek alapján a nyugati püspökök hitvallást tettek arról, hogy „Jézus emberileg is akarta és végbevitte” a megváltás művét. Ezért a nyílt szembeszállásért Konstans császár elhurcolta a pápát, aki száműzetésben halt meg. Maximoszt is letartóztatta, hogy kínvallatások után a maga pártjára állíthassa. Az aggastyánt azonban sem a csábító ígéretek, sem a kínzások nem téríthették el az igaz hittől. Miután a császár tehetetlennek bizonyult, elrendelte a hitvallás eszközeinek, Maximosz jobb kezének és nyelvének levágatását, majd pedig az örökös száműzetést. Börtönben halt meg 662-ben.
Szent Neofitosz vértanú
A bithiniai Nikeában született a III. század végén. Szülei Theodorosz és Florentia voltak. Egészen fiatalon az Olümposz hegyre ment, s ott egy barlangban telepedett le, amelyből a legendák szerint elküldte az addig ott tanyázó oroszlánt. Amikor szülei meglátogatására egyszer visszament Nikeába, Diocletianus üldözése során mint keresztényt bebörtönözték, majd tűzbe vetették, s oroszlán elé dobták. Miután pedig ezektől sértetlen maradt, karddal ölték meg.”
Forrás: https://hd.gorogkatolikus.hu/napi-evangelium/janu%C3%A1r-21