Evangélium-magyarázat

A 23 évesen vértanúként meghalt Bódi Mária Magdolna (1921-1945) a következő szavakkal tett fogadalmat Jézus felé: „Édes Jézus ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz. Magda!”

A mai vasárnap a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk fel a Szent Liturgián, amelyben a termésmennyiség valóban fontos. Hozott-e valóban sokszoros termést az ő áldozata, élete? Tudjuk-e valamilyen módon bizonyítani?

Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. (Jn 12,24) Bódi Magdolna élete a szüzességi fogadalma és a vértanúsága által mint a búzaszem a földbe hullott. De a sok, illetve a sokszoros termést tudjuk-e láttatni magunk és mások számára? Nincs az a teológia bizonyítási eljárás, ami igazolhatná, hogy az ő áldozata és a magyarországi rendszerváltás után tapasztalt, újra tömeges templomba járás között van-e összefüggés, azaz, hogy a vallásukat nem gyakorlók megkapták a hit kegyelmét. Az sem tudjuk bizonyítani, hogy Boldog Romzsa Tódor (1911-1947) püspök vértanúsága vagy Orosz Péter (1917-1953) titokban felszentelt püspök vértanúsága mennyire sok hitbeli, hivatásbeli kegyelemmel ajándékozta meg a magyar görögkatolikusságunkat.A mennyiségi bizonyításhoz adott a Szentírásban az Isten Szava, amely adott szó. Az Ő adott Szavára valóban lehet adni, azzal számolni. Szent István királyunk felajánlására is ismerjük az Istenszülő Szűz Mária Magyarországgal kapcsolatos adott szavát, ígéretét. A Szent Szűz Kindelmann Károlynénak, Erzsébet asszonynak 1962-ben adta a szavát: ha valaki szentséglátogatást vagy szentségimádást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a sátán hatalmát veszti, és mint világtalan, megszűnik a lelkek felett uralkodni (vö.: Szeretetláng lelki napló). Az Istenszülő Szent Szűz ugyanitt az imádságunkra is adott egy mennyiségi mutatót: ”Bármikor Szeretetlángomra hivatkozva három Üdvözlégyet tiszteletemre elimádkoztok, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből.” Ha az Isten és a Szent Szűz adott szava pontos, jól számszerűsíthető »terméshozamot« ígér minden imádságra, szentséglátogatásra, akkor mennyivel többet ér egy vértanúság, egy megbocsátás, vagy azokért való imádság, akik bennünket mint keresztényeket méltatlanoknak tartanak.

A példabeszédben a sokszoros terméshozam ellen dolgozik a kísértés, amelyben könnyen elpártolunk imádság nélkül ebben az Istennek történő „elhalásban” vagy neki tett fogadalmunkban. De az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörei is elfojthatják bennünk az Isten adott Szavát és annak gyümölcseit. A jó föld az Isten adott Szavának azon hallgatóit és megtartóit jelenti, akik tiszta és jó szívvel cselekszenek.

Nem ismerjük eléggé az Istent, és a Kísértő hatására elfelejtkezünk az adott szavairól, amiről a Szentírás, a Szentek tanításai és életük is tanúskodnak.

Szent Szofronyíj apát (1896-1993) azt írja Áthoszi Szent Sziluánról (1866-1938), hogy gyakran mondogatta: „Más dolog hinni Isten létében, és megint más ismerni Őt. Az egyházi élet végtelen tengerében vékony érként csörgedezik a Lélek hamisítatlan, tiszta hagyománya, és aki rá akar találni, annak meg kell szabadulnia ”saját” ítéletétől. Ahol a „saját” ítélet megjelenik, óhatatlanul elvész a tisztaság, mivel emberi bölcsesség és igazság lép Isten bölcsességének és igazságának a helyébe.”

A megszerzett ill. megörzött tisztaság hozza a soszoros termést.

Elek Antal atya

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 10. szám. 2023. október)

Apostoli szakasz: Gal 2,16-20

Testvéreim! Tudjuk, hogy az ember nem azért igazul meg, mert megteszi a Törvény előírásait, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Azért vetettük mi is a hitünket Jézusba, hogy a Krisztusba vetett hit, és nem a Törvény előírásainak megtartása által igazuljunk meg, mivel a Törvény előírásainak megtartásával senki sem igazul meg. Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást mi magunk is bűnösnek bizonyultunk, akkor ebből az következik, hogy Krisztus a bűn szolgája? Szó sincs róla! Mert ha ismét felépítem, amit leromboltam, akkor én magam bizonyulok törvényszegőnek. Én ugyanis a Törvény által meghaltam a Törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.

Evangéliumi szakasz: Lk 8,5-15

Mondta az Úr ezt a példabeszédet: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útszélre esett, eltaposták, az ég madarai pedig felcsipegették. Egy másik a sziklára esett, kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele együtt, és elfojtották. Ismét másik azonban jó földbe esett, kikelt és százszoros termést hozott.” Tanítványai megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő pedig ezt mondta: „Nektek adatott, hogy megismerjétek az Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek. Ez a példabeszéd értelme: a mag az Isten igéje. Az útszélre esők azok, akik hallgatják az igét, de azután jön az ördög, kiveszi a szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A sziklára esők azok, akik, mikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük. Egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé esők azok, akik hallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörei később elfojtják bennük azt, és nem teremnek gyümölcsöt. A jó földben levő pedig azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják azt, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.” Amikor ezeket elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Averkiosz hieropoliszi püspök és apostoltárs (október 22.)

Marcus Aurelius császár uralkodása alatt a főként pogányok által lakott frígiai Hieropoliszban Averkiosz volt a püspök. Egy napon a pogányokért imádkozott, mikor látomása támadt; egy ifjú vesszőt adott a kezébe, hogy azzal rombolja szét a bálványokat. Másnap Averkiosz így is cselekedett. A pogányok ezért halálát kívánták. Az összegyűlt tömeghez kiment a szent főpap és két ifjúból ördögöt űzött ki. Ezután az egész város kérte a püspököt, hogy oktassa őket és keresztelje meg. Averkiosz ezt meg is tette. Később Szíriában, Mezopotámiában és Kis-Ázsiában hirdette az Evangéliumot, gyógyította a betegeket és sok csodát tett. Végül ismét Hieropoliszba tért vissza. Még életében bevésette sírfeliratát, ami gazdag az első századi keresztény szimbólumrendszer használatában. Életének 73. évében, 167 körül békében hunyt el hívei között. Sírkövét a római Lateráni Múzeum kőtárában őrzik.

A hét efezusi ifjú

A Decius által indított keresztényüldözés idején, 250 körül, Efezus közelében az Oklon hegy egyik barlangjában rejtőzködött el hét keresztény ifjú. Az üldözőik rájuk találtak, amikor aludtak, és befalazták őket a barlangba, hogy éhen haljanak. Két császári szolga, akik titokban szintén keresztények voltak az ifjak történetét elrejtették a falba. Több mint kétszáz év múlva a barlang száját kibontották, mert a köveket egyébre akarták használni. Ekkor az ifjak felébredtek, és azt hitték, hogy csak egy éjszakát aludtak át. Isten e csodát a feltámadást tagadó eretnekség megtörésére eszközölte. Miután ez megtörtént az ifjak imádság közben csendesen elhunytak.