NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA-3/12.

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA – EGYIPTOMI MÁRIA SZA.
GÁBOR Főangyal. (Március 26.)

Mk 10,32b-45

Abban az időben Jézus maga mellé vette tizenkét tanítványát, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”
Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, és megszólították: „Mester, azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő pedig megkérdezte: „Mit akartok, hogy tegyek nektek?” Azok ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon, másikunk bal oldalodon üljön dicsőségedben!” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk.” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek készült.” A többi tíz ennek hallatára neheztelni kezdett Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a népek urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak fölöttük, és nagy uraik hatalmaskodnak rajtuk. Közöttetek azonban ne így legyen! Ha valaki körötökben nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki körötökben első akar lenni, az mindenkinek szolgája legyen! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Evangélium-magyarázat

Hogyan olvassuk a Szentírást, hogy azt nagy lelki haszonnal tegyük saját magunk és környezetünk számára? Imádságnak számít-e a Szentírás olvasása, vagy sem?

Ezzel a két kérdéssel szeretném kezdeni a mai evangéliummagyarázatot. Érdemes a továbbolvasás előtt a saját válaszunkat magunknak megfogalmazni.

Ha már olvassuk, akkor nem járhatunk rossz úton. Ezekhez a hogyanokhoz szeretnék egy módot ismertetni, amely olyan alkalmakkor mindenképpen hasznos, ha az adott szakaszban többféle téma kerül elő, vagy sok minden „szétszórhatja” a figyelmemet arról, amit ma benne meg kellene hallanom.

A mai evangélium kapcsán Jézus szenvedéstörténetéről, a nap szentjéről Gábriel arkangyalról, Egyiptomi Mária életéről, az Örömhírvétel ünnepkörében az Istenszülő Szűzről és az imádságról is elmélkedhetnénk. Zebedeus fiai, János és Jakab is egy kérést fogalmaznak meg Jézusnak, amit szeretnének, ha teljesítene. Mi is ilyen kéréseket fogalmazunk meg az imáinkban. Ám a Szentírás olvasása alatt nem kérünk, hanem hallgatunk az Isten szavára. A szent életű athoszi atyák szerint kezdjük az imádságunkat a Szentírás és a Szentek életének és tanításainak olvasásával, hogy kellően feltüzesítse bennünk a lelkünket és az imádságot. A szertartásaink alatt, amelyeket mind imádságnak tartunk, közösségi imának, sok szentírási részt és szakaszt olvasunk fel, tehát ezek is részévé válnak az imádságunknak.

Lépcsős Szent János a következőket ajánlja azoknak az imádkozóknak, akik az Istenben szeretnének „elmerülni”:

„Ha az imádságban egy szó megvigasztalt és szíven talált benneteket, maradjatok annál, mert az őrzőangyalotok veletek akar imádkozni (Kis Filokália).”

Tehát a szentírásolvasás alatt, amely számunkra az imádság része, maradjunk annál a szónál és ne menjünk tovább, ne olvassuk tovább, hogy az őrzőangyalunk velünk imádkozhasson- tanítja Lépcsős Szent János.

Mindig öröm, ha a szülők a gyermekeikkel az őrangyalokhoz imádkoznak, de az angyalok tevékenysége nem ér véget a gyerekkorral, hanem bennünket felnőtteket is segítenek, ők azok, akik a mi szentírásolvasásunk alatt is látják a Mennyei Atyánk arcát (v.ö.: Mt 18.10). Ezért az evangéliumi szakasz magyarázójának is először így kell elolvasnia az adott szakaszt és annál a szónál, mondatnál maradnia, amelynél vigaszt, örömet érzett, amely szíven találta, mert itt imádkozik vele az őrzőangyala.

Nem tudjátok, mit kértek.” Számomra ez az a mondat az adott márki szakaszból. De mi ebben a vigasztalás? Ha valaki elolvassa a Zarándok elbeszélését, egészen biztosan megfogalmazódik benne a kérés: hogy Én is szeretnék a Jézus-ima ezen útján elindulni. „Nem tudjátok, mit kértek.”-mondaná Jézus. Hészükhaszta József mondta, hogy „Isten jóságos Atyaként megadja a kegyelmet, de kísértéseket is ad mellé.” De azt is tanítja, „ha idő előtt kér nagy dolgokat, az Úr nem adja meg számára, mert Isten mindent rendre ad.”

Igenis vigaszt jelent, ha az életünk egy-egy szakaszából megértünk egy összefüggést, ha megértünk egy miértet. Sokszor tényleg nem tudjuk, hogy mit kértünk vagy kérünk egy-egy fohászban, imában. A lelki előmenetelben szabályok vannak, amelyekre magunknak kell rájönnünk. Ha a Szentírás olvasása alatt Isten szavára figyelünk, személyes iránymutatásokat kapunk, kaphatunk.

Alexandriai Szent Katalin vértanúsága előtt az imádságában azt kérte Istentől, hogy akik közbenjárását kérik, azok meghallgatásra kerüljenek. Kegyelmeket kért másoknak, szenvedésével érdemelte ki. Egészen biztosan ismerte a fenti márki szakasz mély összefüggését. Ismerte mind a szolgálat, mind a nagyság titkát is. Olvassuk a Szentírást az őrzőangyalunkkal naponta, ő biztosan mindig ráér és nagy segítségünkre lesz a legbonyolultabb kihívásokban is.

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 3. szám. 2023. március)

A bizánci egyház március 14-én emlékezik meg Szent Benedekről

Nursziai Szent Benedek szentéletű atya

Szent Benedek életéről kevés történeti adatunk maradt. Halála után fél évszázaddal írta meg életét Nagy Szent Gergely pápa a Dialógusok című művében. Az elbeszélés-sorozatból az egyértelmű, hogy a szent Nursia kisvárosból származott, Rómában tanult, de tanulmányainak befejezése előtt az ottani erkölcstelen élettől megundorodva visszavonult Sublacumba (ma: Subiaco). Itt éveken át remetéskedett, majd tanítványokat gyűjtött egybe kis kolostorokba, szerzetes-remete életmódra. Később – a hagyomány szerint 529-ben – innen is tovább ment, és végleg a Cassinum hegyen (ma: Monte Cassino) telepedett le, és ott alapította tulajdonképpeni monostorát. Ennek a közösségnek írta szabálykönyvét is, a Regulát. A szentéletű atya 543 tavaszán hat napos magas láz után tanítványaival Keresztelő Szent János oratóriumába vitette magát, ott megáldozott, majd az ég felé kitárva karjait adta vissza lelkét Istennek. A bizánci egyház március 14-én, a latin egyház pedig március 21-én emlékezik a bencés rend alapítójának halálára.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye (gorogkatolikus.hu)