„Tanítások Istenben elmélyülteknek
Állhatatosság az Istenben való elmélyülésben
A kényelmetlenség ellenére maradj állhatatosan hosszabb ideig zsámolyodon ülve, és csak utána nyújtózz ki fekhelyeden, hogy kikapcsolódjál, ám ritkán, mintegy mellékesen. Türelmesen ülve ki fogsz tartani e szavak miatt: “Ôk kitartottak az imádságban.” (ApCsel 1, 14). Kényelmességből vagy az érezhető fájdalom miatt, amit a lelked mélyéből szüntelenül feltörő imahívás okoz, nem szabad sietni, hogy felemelkedj. A próféta mondja: “…szorongás fogott el minket és fájdalom, mint a vajúdó asszonyt.” (Jer 6, 24). Ha szorongás és fájdalom aggaszt, gyűjtsd a szellemedet lelkedbe: és ha Jézus Krisztust segítségül hívod, rögtön fel fog derülni. Annak ellenére, hogy a vállad és fejed fáj, tarts ki forró kívánságodban, hogy lelked mélyéből az Urat keresd.
Hogyan kell imádkozni?
Az atyák azt a tanácsot adják, hogy egyesek egész idejükben imádkozzanak, mások csak fele időben, ami tekintettel a lélek gyöngeségére, sokkal könnyebb. “Nem mondhatja senki: “Jézus az Úr”, hacsak a Szentlélek által nem.” (Kor 12, 3). A kisgyerek még csak dadogni tud, az egyes szavakat képezni nem. Nem helyénvaló az imahívásokat azért váltogatni, hogy a lustaságnak engedjünk, hanem az állandóság miatt. Néhány atya továbbá arra tanít minket, hogy az imahívást szóban vagy lélekben mondjuk. Én az egyiket is és a másikat is javaslom: mert egyszer a lélek, egyszer az ajkak fáradnak el. De az imahívást lassan mondd ki, izgalom nélkül, hogy ezzel se a hangot ne pazarold el, se a lélek érintettsége és figyelme ne szóródjék szét. Egy napon uralni fogod a lelkedet, lelked előrehalad és befogadja a Szentlélek erejét, hogy egész bensőségesen mélyüljön el az imában. Utána nem lesz szüksége szavakra, sőt a lélek képtelen lesz a szavakra és az lesz az öröme, hogy kizárólag és tökéletesen a lelki imát gyakorolja.
Hogyan tanuljuk meg fegyelmezni lelkünket?
Tudja meg mindenki, hogy nem képes önerejéből fegyelmezni lelkét, ha a Szentlélek előbb nem uralja, hiszen lelkünk féktelen. Nem mintha természettől fogva lenne ilyen, hanem az eredendő bűn sújtotta a fegyelmezetlenségre való hajlammal. Isten törvényének megszegése szakított el minket Tőle. Ezáltal elveszetettük finom lelki érzékünket is Isten iránt. A lélek, amely elszakadt Istentől, tévútra vezetett és most szüntelenül hagyja magát foglyul ejteni. Csak az Istennek való alávetés és a Hozzá való csatlakozás által találhat ismét nyugalmat és egyesülhet örömmel Istennel. Ha az ember állandóan és kitartóan kéri Istent, naponta beismeri Neki bűneit, akkor bocsánatot nyer. A légzés fegyelmezése, a hallgatás, a lelket csak részben neveli, mert mindig újra szétszórják. Ami váratlanul tör az imagyakorlatra, az éppen attól jön, akinek őt uralnia és őriznie kell. Előfordulhat, hogy a szellem az imára irányulva megingathatatlanul a lélekben marad, ennek ellenére a kószáló képzelőerő más dolgokkal foglalkozik. Ugyanis csak azoknak engedelmeskedik, akik a Szentlélekben megtértek a tökéletességre, és Jézus Krisztusban elérték a szenvedélytelenséget.
Hogyan lehet elűzni a gonosz gondolatokat?
Senki nem tudja egy gondolatát sem elűzni, amit előbb Isten el nem űzött. Csak erős lelkek tudnak harcolni vele, és elutasítani azt. Egyébként sem egyedül küzdenek, hanem a harcot Isten oldalán folytatják, az Ô fegyverzetét magukra öltve. Ha szétszóródó gondolatok jönnek, nagy türelemmel hívd Jézus nevét, és menekülni fognak. A gonosz lelkek nem bírják elviselni a tüzet, amelyet ez az ima gyújt a lélekben.”
Részlet a Kis Filokáliából: 155-158.o.