Róm 6,18-23

A bűntől megszabadulva az igazság szolgái lettetek. Földies gyarlóságok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatára, a megszentelődésre. Míg ugyanis a bűnnek szolgáltatok, az igazsággal szemben szabadok voltatok. Mi hasznotok volt akkor abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak vége a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn alól, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

Mt 8,5-13

Abban az időben Jézus Kafarnaumba érkezett, és egy százados járult eléje, kérve őt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” Jézus azt mondta neki: „Megyek és meggyógyítom.” A százados így felelt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, és katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – elmegy, a másiknak: »Gyere!« – odajön; a szolgámnak pedig: »Tedd meg!« – és megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és kísérőihez fordult: „Bizony, mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” A századosnak pedig ezt mondta Jézus: „Menj, legyen, amint hittél!” A szolgája még abban az órában meggyógyult.

Szent Febrónia vértanúnő

A mezopotámiai niszibei kolostorban élt és készülődött a szerzetesi életre Febrónia szűz. A kolostor főnöknőjének volt az unokahúga. Testileg szép megjelenésű nő volt, de ennyire gazdag volt lelki erényekben is. Szeretett imádkozni, olvasta a Szentírást és tartotta a szigorú böjtöt. Egy idő múlva Szelin és Lizimakhosz katonák bevonultak a városba és tudomást szerezve a női kolostorról, körülvették azt a katonák. Csak néhányan maradtak a kolostorban, a többiek félelemből elmenekültek. A katonák elfogták Febróniát és megkínozták, ütötték, tűzzel égették, fogait kiverték, levágták kezeit és lábait, Febrónia állhatatosan tűrt el mindent mennyei Vőlegénye kedvéért. A kínzások után karddal fejezték le 310-ben.

Evangélium-magyarázat (Június 25)

Szent Pál apostol azt írta a korintusi híveknek: „Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek.” (2.kor 4,3). Az evangéliumnak, amit hirdetünk, világosnak és érthetőnek kell lennie, ami azért nagy kihívás, mert a mai evangéliumi szakaszban is találunk olyan részeket, amelyek nem könnyen érthetőek.

A kafarnaumi százados hitét méltatta Jézus, aki beteg szolgája helyzetét Jézus elé tárta, és amikor Jézus elindult volna a szolga gyógyítására, a százados inkább arra kérte, hogy maradjon, és ne menjen oda hozzá, csak onnan parancsolja meg a szolga gyógyulását. Az még érthető a számunkra, hogy azért gyógyult meg a szolga, mert a százados lenyűgözte hitével és eredetiségével, bátorságával Jézust, de az értetlenséggel tölthet el bennünket, hogy sokan kértük már Jézustól szeretteink gyógyulását anélkül, hogy kértük volna Jézus eljövetelét, mint a százados, és mégsem történt meg a gyógyulás. Joggal szeretnénk érteni, hogy hogyan válhat a mi hitünk Krisztus számára olyan meggyőzővé, hogy kérésünket meghallgatja és teljesíti. A százados saját hivatásából adódóan jól érvelt, de hogyan érveljek én az ilyen kéréseknél? Hol a titok, ami világossá és érthetővé teszi ezt az evangéliumot?

A következő hónap nagy szentje Illés próféta, akinek az ünnepére már most érdemes lélekben készülni. Honnan veszi Illés próféta a Kármel hegyén, hogy amikor a Baál prófétákat kihívja a máglyarakás meggyújtására gyújtószerszám nélkül, az az ő kérésére meggyullad? Honnan veszi Illés próféta, hogy ha a száreptai özvegyasszony süt neki a még megmaradt lisztjéből és olajából kenyeret, akkor annak lisztes fazekából nem ürül ki a liszt és korsójából az olaj? Vagy honnan tudta Szent Charbel, hogy ha egész nap dolgozik étlen-szomjan a szüreteléskor, és utána egész éjszaka kitárt kézzel imádkozik, akkor azt ő fizikailag bírni fogja és kéréseit az Isten fia, Jézus Krisztus meghallgatja és teljesíti?

Számomra egyetlen érthető válasz lehetséges ezekre a kérdésekre, mégpedig az, hogy a kafarnaumi századosnak bátor és hittel átjárt szavait, Illés próféta kéréseit, Szent Charbel minden erőn felüli munkabírását maga Isten sugallta, azaz mondataikat ő adta a szájukba, hogy mindannyian tanuljunk belőle az utókorban is.

Az az érzésünk, hogy a kafarnaumi százados, valamennyi szent „mintaképe”, akit az Isten elküld az emberiséghez, hogy általuk átsegítse az embert a hitetlenségben, a földhözragadt emberi gyengeségben, aki nem tud hinni a csodákban, a csodás gyógyulásokban, az Isten létezésében és mindenhatóságában. Az az érzésünk, hogy Isten ezeknek a szenteknek olyan újabbnál újabb, eredetibbnél eredetibb „ötleteket” és életutakat sugall, amivel Isten léte, a csodák mindenki számára érthetőek és testközeliek lehetnek akár a világ bármely pontjáról.

Az evangéliumi szakasz másik felében Jézus azt mondja: „Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” Kik ezek az „ország fiai”, akik részesei lesznek, vagy már részesei ennek a fájdalmas helynek? Azt hiszem, Szent Pál apostol a fenti mondatában róluk beszélt, ők az „elveszettek”, akik nem értették meg a világosan hirdetett evangéliumot, például az előttünk járó szentek által.

A keleti egyházunk zsolozsmája, énekei mind abban segítenek, ha végezzük és imádkozzuk azokat, hogy a szentek cselekedetei, eredetiségeik testközelben maradjanak, hogy cselekedeteinket ösztönözzék óráról órára Krisztus jelenléte felé és az imádságra, hogy ezzel is segítsenek bennünket az evangélium világosságának megértésében.

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 6. szám. 2023. június)

PÜNKÖSD VASÁRNAP – A SZENTLÉLEK ELJÖVETELE
EUTIK FSZVT.

ApCsel 2,1-11

Azon időben mikor elérkezett a pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, egyazon helyen, és hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel s különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek adta nekik, hogy szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak, s mondták: »Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak; hogyan hallottuk hát mégis mi, mindegyikünk a saját nyelvünket, amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók is, prozeliták is, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik az Isten nagy tetteit.«

Jn 7,37-52; 8,12

Az ünnep utolsó, nagy napján megállt Jézus, és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondja, annak belsejéből élő víz folyói fakadnak.” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők kapnak majd. A Szentlélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus. A tömegből tehát sokan e beszédet hallva így szóltak: „Valóban ez a Próféta!” Mások így szóltak: „Ő a Krisztus!” Ismét mások így: „Vajon Galileából jön-e a Krisztus? Nem azt mondja-e az Írás, hogy Dávid családjából és Betlehem faluból jön a Krisztus, ahonnan Dávid származott?” Szakadás támadt tehát miatta a nép közt. Egyesek pedig közülük el akarták őt fogni, de senki sem vetett rá kezet. A szolgák is visszatértek tehát a főpapokhoz és a farizeusokhoz, akik ezt kérdezték tőlük: „Miért nem hoztátok el őt?” A szolgák így feleltek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez az ember.” Erre a farizeusok így válaszoltak nekik: „Csak nem vezetett titeket is félre? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki? Ám ez a tömeg, amelyik nem ismeri a törvényt, átkozott.” Nikodémus, aki éjjel ment hozzá, és aki közülük való volt, azt mondta nekik: „Elítél-e a törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták és meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?” Így válaszoltak neki: „Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána, és lásd, hogy Galileából nem támad próféta!” Jézus tehát ismét szólt hozzájuk, és ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Szent Eutiches felszentelt vértanú

Életéről annyit tudunk, hogy az apostolok munkatársa volt és Melitiné püspöke. Kínzások után a vízbe fullasztották az I. században.

Evangélium-magyarázat Pünkösd

Keleti egyházunk pünkösd vasárnapján a János evangélium 7. fejezetéből olvastat fel, amely a következő sorokkal kezdődik.

„Az ünnep utolsó, nagy napján megállt Jézus, és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, amint az Írás mondja, annak belsejéből élő víz folyói fakadnak.” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők kapnak majd. „ (Jn 7,37-39).

Mai evangélium-magyarázat vezérfonalát számomra az adja, hogy vannak azok, valakik, akik megkapják a Szentlelket, mert Jézusban hisznek.

Jézus ezen szavai (Jn 7.39) sok kérdést megfogalmazhatnak bennünk, ami bizonyára sokakat foglalkoztat és foglalkoztatott már, mégpedig hogy nem mindenki kaphatja meg a Szentlelket, hogy a Jézusban való hit nélkül nem kapható meg a Szentlélek, hogy a hit elvesztése után nem kaphatjuk vissza ill. nem lakhat bennünk a Szentlélek.

A Szentlelket megkapni és megtartani – nem feltétlenül ugyanazon „isteni szabályok” alapján történhet. Pünkösd napján kapták meg a tanítványok a Lelket. Különösen érdekel bennünket is ezen az ünnepen, hogy mi is kapunk-e Belőle? Húsvét után ötven napig nem énekeljük a Szentlelket segítségül hívó, „Mennyei Király” kezdetű énekünket, és amikor újra énekeljük, szeretnénk tudni, lelkünkben érezni, hogy kaptunk-e Belőle.

Hogyan is tapasztalhatom meg életemben a Szentlelket vagy annak bennem való működését? Hiszen hitünk tanítása szerint nemcsak az apostolokra, hanem most is, ebben az évben is megtörténik annak kiáradása.

Athoszi Szent Porfíriosz egyik tanításában a kísértésekről beszél. „Az ördög eljön majd, hogy »gondolatok« által kísértsen, s az orrotoknál fogva vezessen, hogy irányt tévesszetek. De ti ne engedjetek neki, és szóba se álljatok vele, se vitát ne kezdjetek! Így az ördög majd rátok ún, és eltávozik.”

Elgondolkodtunk-e már azon, hogy lehetséges-e a Szentlélek adománya nélkül addig kibírni a gondolatok általi kísértést, míg az ördög ránk ún és eltávozik? Elgondolkodtunk-e már azon, hogy a legkülönbözőbb ördögi csapdákban való elbukások után lehetséges-e a Szentlélek adományai nélkül felállni és újra addig eljutni, míg az a csaló és hazug, ahogy az Atyák nevezik, ránk ún és eltávozik?

Lehetséges-e a Szentlélek bennünk való működése nélkül a bűnbánat méltó gyümölcseit teremni (vö: Mt 3.8)?

A Szentlélek egyik legnagyobb és leggyümölcsözőbb adománya a bűnbánat, ami által állandóan emlékeztet bűneikre, hűtlenségünkre, kishitűségeinkre, és ezáltal a Szentlélek közelébe segít és inkább hosszabb, mint rövidebb idő és próbatétel után a Szentlélek bennünk való lakását lehetővé teszi. Ahogy a szent életű Atyák is tanítják: a Szentlélek által vezetett bűnbánat tisztítja meg az imánkat, és csak ezután a megtisztulás után lehetséges az Isten jelenlétében élni, az Ő jelenlétét érezni és nem elveszíteni. Csak a Szentlélek adományai által lehetséges a megtört szívűek számára a világ világosságává válni. Egyes szentek használják az „isteni megsegítés fogalmát”, ami a Szentlélek adományai nélkül nem képzelhető el. Ez az isteni megsegítés a Jézusban nem hívőket is képes a Szentlélek közelébe hozni és annak a hatását pl. a bűnbánat által a lelkükbe befogadni.

De ugyanezen isteni megsegítésre volt szükségük azon halászoknak is, akiket a Szentlélek bölcsekké tett és őáltaluk Krisztus Urunk hálójába ejtette az egész földet, ahogy azt a pünkösdi tropárunk is értésünkre adja.

„Áldott vagy te, Krisztus Istenünk, ki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén nekik a Szentlelket, s őáltaluk hálódba ejtetted az egész földet, ’ emberszerető Urunk, dicsőség néked”. (Tropár, 8. hang.)

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 5. szám. 2023. május)

KENETHOZÓ ASSZONYOK VASÁRNAPJA
POL. GYÖRGY Nagyvértanú.

Mk 15,43-16,8 és Jn 15,17-16,2

Mk 15,43-16,8

Abban az időben jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, és megkérdezte, valóban meghalt-e. Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a testet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, és sziklába vájt sírboltba helyezte, és a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette.
Amikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme illatszereket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézust. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült, és megdöbbentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadott, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! Menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok, amint mondotta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert rettegés és ámulat fogta el őket, de senkinek sem mondtak semmit, mert féltek.

Jn 15,17-16,2

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Ha gyűlöl majd benneteket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket! Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek a tőlem kapott igére: »Nem nagyobb a szolga uránál.« Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják. Mindezt azonban az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem, és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. Most pedig látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is, azért, hogy beteljesedjék az ige, amely a törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.« Amikor eljön a Vigasztaló, akit én küldök az Atyától, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok!Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, és eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek.”

Szent György nagyvértanú

Valószínűleg a kisázsiai Kappadokiából származott előkelő keresztény családból. Egyes adatok szerint apja vértanúhalált halt, amikor még György gyermek volt, s attól kezdve anyja nevelte. Diocletianus császár uralkodása idején (284-305) katonai pályára lépett, ahol kiváló szolgálatával magas rangot ért el. Amikor a császári rendelet megfosztotta a keresztényeket politikai jogaiktól és állami tisztségeiktől, Szent György nyíltan megvallotta hitét a császár előtt, és sem hitegetésre, sem fenyegetésre nem volt hajlandó elállni tőle, hanem el is ítélte a pogány isteneknek áldozó hitehagyókat. Diocletianus ekkor kínzásokra adta át őt: lándzsával átdöfték a hasát, kerékbe törték, húsát szaggatták, ő mégis sértetlen maradt. Ennek láttán többen keresztény hívőkké lettek, vállalva ők is a vértanúságot. Végül a szentet 303. április 23-án lefejezték.
Szent György ikonográfiai ábrázolása egy vele kapcsolatos legendára utal. Eszerint a libanoni Bejrut közelében volt egy tó, amelyben hatalmas sárkány tanyázott, s ez a fenevad nyeldeste az arra vetődő embereket. A bálványimádók papjai azt a tanácsot adták a királynak, hogy a környéken élő családok naponta sorshúzás alapján áldozzák fel egy-egy gyermeküket a sárkánynak. Így került sor a király egyetlen leányának feláldozására is. A királyleányt a legszebb ruhájába öltöztették és elkísérték a tópartra. Amikor a sárkány előjött a tóból, ott termett lóháton Szent György, és megölte a szörnyet. A szent ezután megnyugtatta a megrémült jelenlévőket, hogy ne féljenek, hanem higgyenek és bízzanak az Úr Jézus Krisztusban, mert az ő parancsára történt a sárkány megölése.

Evangélium-magyarázat

A kenethozó asszonyok vasárnapján két evangéliumi szakaszt olvasunk fel a liturgiákon, az elsőt a kenethozók, a másodikat Szent György vértanú emlékezete miatt.

Elolvasva e szakaszokat találtam egy olyan mondatot, amely tényleg magyarázatra szorul, illetve első olvasásra nem értek vele egyet: „Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20).

Hogyan érti ezt Jézus, hiszen nem ezt tapasztaljuk, hogy az általa adott igéket, tanításokat az emberek, az emberiség megtartaná? Egyáltalán lehet-e bennünk ellenérzés az olvasott evangéliumi szakaszokkal kapcsolatban? Tiszteletlen vagyok-e Jézus Krisztussal szemben, ha a tanításait megkérdőjelezem?

A Jelenések könyvéből ismerünk egy mondatot:”Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel 3,15-16)

Ez a mondat arra biztat bennünket, hogy elutasíthatjuk a tanítást, vagy lelkesülhetünk is érte, de ha „hidegen” elfordulunk, előbb járjunk utána, bizonyítsuk be igazunkat, és ha nagyon magabiztosak vagyunk, akkor kérjük magát a szerzőt, hogy fejtse ki jobban álláspontját. Sarkalljuk magunkat arra, hogy ne megszokásból olvassuk a Szentírást.

A szent életű atyák szerint Isten mindent felhasznál arra, hogy szavával eljusson a legkeményebb szívekhez is. Egy gyászoló fiatal, aki elveszítette szerettét, a feltámadásról szóló híreket fenntartásokkal a szívében olvashatja. A feltámadásban való hit kegyelmi ajándék, kiérdemelni, megszerezni nem olyan könnyű. Szent II. János Pál pápa mondta:„az ima kiesdi a hitet”. Sokat kell imádkozni a kételyeinkben, hogy egyszer elnyerjük a feltámadásba vetett hitünket.

Jézus ezt mondja a tanítványoknak:„»Nem nagyobb a szolga uránál.« Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják.” (Jn 15,20). Jézus ezen szavait tényleg megtartották, megőrizték a mai ember számára is. „A tieteket is megtartják”, ahogy az apostolokét, hitvallókét is. Itt a mai nap Szent György vértanú szavaira, „igéire” gondolhatunk, aki nyíltan megvallotta a hitét a császár előtt és sem hitegetésre, sem fenyegetésre nem állt el tőle. Ezt is megtartották az utókor számára, de sokan nemcsak emlékezetben, hanem ugyanolyan tettekkel és hitvallással, mint Szent György vértanú tette. A mai napnak további szereplői a kenethozó asszonyok, akik bátran bementek a sírba, hogy amit elterveztek, meg is tegyék. Ezek az asszonyok mondták el -más evangéliumi szakaszok szerint- az apostoloknak, hogy az Úr feltámadt. Így az ő igéik, szavaik is fennmaradtak, ahogy Arimateai József szavai, igéi is, amikor bátran bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét.

Részekre szedve Jézus állítását fel kell ismernünk, hogy az állítása igaz. „Ha az én igémet megtartották, a tieteket is megtartják.”

De Isten igéjének értelmezése ne álljon meg a múltban, hanem folytatódjon a jelenben, a mi életünkben is. Nekünk is tanúságot kell tennünk a feltámadott Krisztusról, mint a kenethozó asszonyok tették, vagy tanúságot kell tennünk a hitünkről, mint azt Szent György vértanú is tette. Ez lesz a mi igénk, tanúságtevésünk, ami fel lesz jegyezve a mennyben és amelyért kegyelmi ajándékokat nyerhetünk a feltámadt Krisztustól.

Elek Antal atya

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 4. szám. 2023. április)

NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJA – EGYIPTOMI MÁRIA SZA.
GÁBOR Főangyal. (Március 26.)

Mk 10,32b-45

Abban az időben Jézus maga mellé vette tizenkét tanítványát, és arról kezdett nekik beszélni, ami vele történni fog: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak. Kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik, de harmadnapra feltámad.”
Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, és megszólították: „Mester, azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő pedig megkérdezte: „Mit akartok, hogy tegyek nektek?” Azok ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk jobbodon, másikunk bal oldalodon üljön dicsőségedben!” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készek vagytok-e rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Ők így feleltek: „Készek vagyunk.” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon és bal oldalamon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azokat illeti, akiknek készült.” A többi tíz ennek hallatára neheztelni kezdett Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a népek urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak fölöttük, és nagy uraik hatalmaskodnak rajtuk. Közöttetek azonban ne így legyen! Ha valaki körötökben nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki körötökben első akar lenni, az mindenkinek szolgája legyen! Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Evangélium-magyarázat

Hogyan olvassuk a Szentírást, hogy azt nagy lelki haszonnal tegyük saját magunk és környezetünk számára? Imádságnak számít-e a Szentírás olvasása, vagy sem?

Ezzel a két kérdéssel szeretném kezdeni a mai evangéliummagyarázatot. Érdemes a továbbolvasás előtt a saját válaszunkat magunknak megfogalmazni.

Ha már olvassuk, akkor nem járhatunk rossz úton. Ezekhez a hogyanokhoz szeretnék egy módot ismertetni, amely olyan alkalmakkor mindenképpen hasznos, ha az adott szakaszban többféle téma kerül elő, vagy sok minden „szétszórhatja” a figyelmemet arról, amit ma benne meg kellene hallanom.

A mai evangélium kapcsán Jézus szenvedéstörténetéről, a nap szentjéről Gábriel arkangyalról, Egyiptomi Mária életéről, az Örömhírvétel ünnepkörében az Istenszülő Szűzről és az imádságról is elmélkedhetnénk. Zebedeus fiai, János és Jakab is egy kérést fogalmaznak meg Jézusnak, amit szeretnének, ha teljesítene. Mi is ilyen kéréseket fogalmazunk meg az imáinkban. Ám a Szentírás olvasása alatt nem kérünk, hanem hallgatunk az Isten szavára. A szent életű athoszi atyák szerint kezdjük az imádságunkat a Szentírás és a Szentek életének és tanításainak olvasásával, hogy kellően feltüzesítse bennünk a lelkünket és az imádságot. A szertartásaink alatt, amelyeket mind imádságnak tartunk, közösségi imának, sok szentírási részt és szakaszt olvasunk fel, tehát ezek is részévé válnak az imádságunknak.

Lépcsős Szent János a következőket ajánlja azoknak az imádkozóknak, akik az Istenben szeretnének „elmerülni”:

„Ha az imádságban egy szó megvigasztalt és szíven talált benneteket, maradjatok annál, mert az őrzőangyalotok veletek akar imádkozni (Kis Filokália).”

Tehát a szentírásolvasás alatt, amely számunkra az imádság része, maradjunk annál a szónál és ne menjünk tovább, ne olvassuk tovább, hogy az őrzőangyalunk velünk imádkozhasson- tanítja Lépcsős Szent János.

Mindig öröm, ha a szülők a gyermekeikkel az őrangyalokhoz imádkoznak, de az angyalok tevékenysége nem ér véget a gyerekkorral, hanem bennünket felnőtteket is segítenek, ők azok, akik a mi szentírásolvasásunk alatt is látják a Mennyei Atyánk arcát (v.ö.: Mt 18.10). Ezért az evangéliumi szakasz magyarázójának is először így kell elolvasnia az adott szakaszt és annál a szónál, mondatnál maradnia, amelynél vigaszt, örömet érzett, amely szíven találta, mert itt imádkozik vele az őrzőangyala.

„Nem tudjátok, mit kértek.” Számomra ez az a mondat az adott márki szakaszból. De mi ebben a vigasztalás? Ha valaki elolvassa a Zarándok elbeszélését, egészen biztosan megfogalmazódik benne a kérés: hogy Én is szeretnék a Jézus-ima ezen útján elindulni. „Nem tudjátok, mit kértek.”-mondaná Jézus. Hészükhaszta József mondta, hogy „Isten jóságos Atyaként megadja a kegyelmet, de kísértéseket is ad mellé.” De azt is tanítja, „ha idő előtt kér nagy dolgokat, az Úr nem adja meg számára, mert Isten mindent rendre ad.”

Igenis vigaszt jelent, ha az életünk egy-egy szakaszából megértünk egy összefüggést, ha megértünk egy miértet. Sokszor tényleg nem tudjuk, hogy mit kértünk vagy kérünk egy-egy fohászban, imában. A lelki előmenetelben szabályok vannak, amelyekre magunknak kell rájönnünk. Ha a Szentírás olvasása alatt Isten szavára figyelünk, személyes iránymutatásokat kapunk, kaphatunk.

Alexandriai Szent Katalin vértanúsága előtt az imádságában azt kérte Istentől, hogy akik közbenjárását kérik, azok meghallgatásra kerüljenek. Kegyelmeket kért másoknak, szenvedésével érdemelte ki. Egészen biztosan ismerte a fenti márki szakasz mély összefüggését. Ismerte mind a szolgálat, mind a nagyság titkát is. Olvassuk a Szentírást az őrzőangyalunkkal naponta, ő biztosan mindig ráér és nagy segítségünkre lesz a legbonyolultabb kihívásokban is.

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 3. szám. 2023. március)

Evangélium (Luk 18.10-14)

„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! –Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

A hívő és vallását gyakorló görögkatolikus számára a vámos és farizeus vasárnapja a nagyböjt előtti közvetlen előkészületi idő kezdetét jelenti. Ettől a vasárnaptól kezdjük ugyanis használni a böjti Triódiont, azaz a nagyböjti énektárt. A liturgikus év egyik legnagyobb lelki harca előtti felkészítés kezdeteként értelmezhetjük úgy, hogy utána egész héten szabad hét van, azaz nincs böjti nap. Mielőtt a böjti futást megkezdenénk, egy fontos szabályt kell tisztáznunk, mégpedig azt, hogy hogyan imádkozzunk.

„Ne úgy imádkozzunk, testvérek, mint a farizeus, mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik.” (Triódion) A Jézus által elmondott példabeszédnek nincs szüksége külön magyarázatra, egyszerű, világos és azonnal érthető. A gond abban rejlik, hogy nem gondoljuk magunkat a farizeus helyzetébe, a vámos bűnbánatától és gyakorlatától pedig igen messze vagyunk. Hisz mi nem vagyunk olyanok, „mint ez” a vámos. A szentek, akiket tisztelünk, ismerve egyes írásaikat, képesek elénk olyan tükröt tartani, amiben 2023-ban is fel tudjuk ismerni magunkat egy adott evangéliumi cselekményben.

Egyszer megkérdezték Áthosz-hegyi Jerondasz Paisziosz atyát, „miért van az, hogy imádkozás közben néha elkalandoznak a gondolataink?”(A hészükhaszta lelkiség békessége).

Ez a probléma mindannyiunkat érint, és nehezíti az előrejutásunkat az imádságban. A fenti evangéliumi szakaszt újraolvasva látjuk, hogy a farizeus imádság közben rendesen elkalandozik, a vámos viszont lényegre törően, érzelmeivel is az Úr előtt térdel, és valóban imádkozik. Ennek az imádságnak a titka Paisziosz atya szerint a fájdalom lehet. Azért kalandoznak el gondolataink az imában, „mert az imátokban nincsen fájdalom -válaszolta. A szívből való imához fájdalmat kell éreznünk. A szívnek is fájnia kell, hogy ráirányuljon a lélek figyelme. Ha nekünk magunknak akkor éppen nincsen bajunk, bánatunk, a másik ember fájdalma legyen a mi fájdalmunk is! Jóakarattal, szeretettel kell embertársunkhoz viszonyulnunk, át kell éreznünk bajukat, bánatukat, s akkor tudunk értük imádkozni. Így fokozatosan kilépünk önös énünkből, hogy elkezdhessünk valóban szeretni, s átérezni mások fájdalmát.” Fájdalommal tudunk imádkozni azért az asszonyért vagy férfiért, aki abortusz által elvette gyermeke életét, és azokért, akik ebben közreműködtek, fájdalommal tud imádkozni egy elvált házastárs a másik félért, fájdalommal tud imádkozni egy szülő Istentől távol élő tékozló gyermekéért. Fájdalommal tud imádkozni az, aki felfogja és átérzi, milyen Isten szolgálatát bármilyen okból is elhagyni. A listát hosszasan lehetne folytatni. A vámos ilyen fájdalommal a szívében imádkozik és egyetlen vigasza ez a mondat: „Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Nincs alkalma a gondolatainak elkalandozni az imában, mert Isten felfedte valós tettét, és fájdalmával eljutnak szavai az Isten elé. Ha elbizakodottak vagyunk, vagy csak ezt sejtjük magunkról, akkor kezdjünk el imádkozni valakiért a környezetünkből, aki bajban van, mégpedig fájdalommal. Ha kitartóak vagyunk az imában, akár évekig is, akkor a vigasztalásban is részünk lehet. „Minél nagyobb az együttérzés, annál nagyobb a vigasztalás, mert másként nem is lehetne elviselni a fájdalmat” – mondta Páisziosz atya.

Elek Antal atya

Megjelent a Görögkatolikus Szemle című újságban, (XXXIV. Évfolyam 1. szám. 2023. január)